Komponensek fejlesztése autóipari szoftverekhez
A feladatok kidolgozása során be lehet kapcsolódni autóipari szoftver komponensek és eszközök fejlesztésébe a következő, lentebb részletezett témákban (ennek megfelelően több hallgató jelentkezése lehetséges):
Beágyazott LIN driver fejlesztése
A korszerű járművek összetett funkcióit egymással kommunikációs kapcsolatban álló vezérlőegységek (ECU) valósítják meg. A vezérlőegységek fejlesztése során a tesztelés elengedhetetlen része ezen kommunikáció megfigyelése, valamint a vezérlőegység környezetének szimulálása. A fejlesztés alatt álló ECU és a tesztelő környezetet futtató PC közötti kommunikációt egy házon belül fejlesztett Gateway hardver teszi lehetővé. A Gateway beágyazott (C nyelven implementált) szoftvere által megvalósított szolgáltatásoknak a PC oldaláról való eléréséhez egy Java nyelven írt driver nyújt segítséget.
A hallgató feladata a Gateway szolgáltatásainak kiegészítése a LIN protokoll támogatásával és a hozzá kapcsolódó specifikus funkciókkal. Ehhez először a Gateway beágyazott szoftverének architektúráját kell megismernie, majd ezt követően az ebbe illeszkedő LIN driver implementálását kell elvégeznie. Az alacsonyszintű funkciók megvalósítása után a Gateway funkcióinak PC oldalról történő elérést biztosító Java API kiegészítésével biztosítani kell az implementált funkciók magas szintű hozzáférhetőségét.
A feladat megoldása során a hallgató először megismeri a Gateway beágyazott szoftver architektúrájának felépítését, valamint az alkalmazott mikrovezérlő LIN perifériájának működését. Beágyazott C fejlesztési tapasztalatokra tehet szert, valamint egy egyszerű Java program implementálásának keretein belül alapvető Java programozási ismereteket is szerezhet. A munka során a hallgató folyamatosan segítséget kap a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. munkatársaitól, akik az említett eszközt is fejlesztik. A feladat egyéni érdeklődésnek megfelelően testre szabható.
A feladat megoldása során olyan keresett és piacképes tudás szerezhető, amely közvetlenül kamatoztatható beágyazott kommunikációs rendszereket fejlesztő cégeknél és természetesen a hazánkban dinamikusan bővülő autóipari szoftverfejlesztésben.
További információ: Pintér Gergely (gergely.pinter@thyssenkrupp.com)
Hibatűrő memóriakezelés autóipari rendszerekben
Egy modern gépjármű biztonsági és komfort funkcióit számos beágyazott vezérlőegység (ECU) támogatja. Az ezen számítógépeken futó szoftver komplexitása gyakran összemérhető a desktop alkalmazásokéval, pl. egy elektronikus kormányrendszer kb. 150 szoftverkomponensből, több ezer kapcsolatból és félmillió kódsorból áll. Annak érdekében, hogy az ECU a jármű teljes élettartamán át elviselje a fellépő jelentős fizikai igénybevételt (szélsőséges hőmérséklet, rázkódás, páratartalom, ingadozó tápellátás stb.), desktop rendszerektől eltérően adattárolásra nem merevlemezeket, hanem tipikusan EEPROM vagy flash alapú tárolókat használnak. Ezen tárolók kezelőprogramjainak képesnek kell lenni a memóriát érő sérülések detektálására és javítására adatvesztés és a szolgáltatás időleges kiesése nélkül, hiszen akár biztonsági szempontból jelenős funkciók függhetnek tőle. Fontos követelmény tehát, hogy a memóriát kezelő rutinokról tapasztalati úton tudjuk bizonyítani, hogy képesek detektálni és túlélni egyes flash cellák sérülését.
A hallgató feladata az, hogy fejlesszen egy hibainjektor szoftvert, amellyel a flash array különböző sérüléseit lehet szimulálni, ezzel vizsgálva a flash memóriára épülő állománykezelő rendszer hibatűrő képességeit, esetleg a későbbiekben javaslatot adva a hibadetektáló és túlélő képességek javítására.
A feladat megoldása során a hallgató először megismeri a flash szervezés sajátosságait, az arra épülő hibatűrő állománykezelő rendszert, majd megtervezi és megvalósítja a beágyazott mikrovezérlőre a hibainjektort. A feladat elkezdéséhez az említett technológiák ismerete nem követelmény, de előnyt jelenthet. A munka során a hallgató folyamatosan segítséget kap a ThyssenKrupp Presta Hungary Kft. munkatársaitól, akik a hibatűrő memóriakezelőt fejlesztik. A feladat egyéni érdeklődésnek megfelelően testre szabható és a jövőben további innovatív fejlesztések alapja is lehet (pl. állományrendszer továbbfejlesztése, egyéb hibainjektáló funkciók, stb.).
A feladat megoldása során olyan keresett és piacképes tudás szerezhető, amely közvetlenül kamatoztatható adatbiztonsági megoldásokat illetve hibatűrő beágyazott termékeket fejlesztő cégeknél, pl. a hazánkban dinamikusan bővülő autóipari szoftverfejlesztésben.
További információ: Pintér Gergely (gergely.pinter@thyssenkrupp.com)