Rendszermodellezés házi feladat kiadás (2012. tavasz)

Az alábbiakban összefoglaljuk a félévközi házi feladattal kapcsolatos legsürgősebb adminisztratív közlendőket.

A Rendszermodellezés tárgy félévközi házi feladatának kiadása a 2012.03.01. csütörtöki órán történik meg, a feladat megoldásához ajánlott eszköz élő demonstrációjával egybekötve. Minthogy a félév folyamán ezt nem fogjuk megismételni, erősen javasoljuk minden hallgatónak a személyes megjelenést.

Ugyanekkor lesz az egyik alkalom a házi feladathoz ajánlott szoftvereszköz átvételére (a felhasználási feltételek elfogadása és a nyilatkozat aláírása után). Utóbbi folyamat megkönnyítése érdekében kérjük, hogy aki tud, hozzon laptopot vagy USB-s külső adattárolót, legalább 2,5 GB szabad kapacitással. A torlódások elkerülése érdekében már egy korábbi alkalommal is átverhető a szoftver: 2012.02.28. kedden, az előadás szünetében.

A feladatokat majd ezen a portálon keresztül lehet beadni. Aki még sosem jelentkezett be, ellenőrizze, hogy tudja-e hitelesíteni magát a BME Címtár azonosítójával, az itt leírtak szerint. Ezt a próbát nem célszerű halogatni, nehogy a beadás előtti órákban derüljön ki valamilyen technikai akadály.

Végezetül mindenkinek a figyelmébe ajánljuk a honlapon követhető híroldalt, ahol a tárgy lebonyolításával kapcsolatos információkat közlünk a félév folyamán. Minthogy nem fogunk minden esetben Neptun körüzenetet küldeni, erősen ajánlott alkalmas hírolvasó klienssel feliratkozni a hírfolyamra.