Modellvasút automatizált vezérlése kijelölt célok alapján (optimalizáció)

A MoDeS3 a tanszéken fejlesztett demonstrációs rendszer, melynek célja a modellalapú eszközök előnyeinek bemutatása. A felhasznált esettanulmány egy vasúti rendszer, amit nem csak szimulálhatunk, hanem vasútmodellek segítségével meg is építettük. A projektet - az elosztott felügyelő és vezérlő rendszerek kapcsán - az eclipse.org által szervezett Open IoT Challenge-re is beneveztük.

A modellvasúthoz már most is számos rendszer kapcsolódik, melyek segítségével távirányíthatók a vonatok, illetve két redundáns módszert is alkalmazunk a vonatok összeütközésének megakadályozására (az egyik a vasúti szakaszok foglaltsága, a másik pedig gépi látás alapján működik).

Ennek a témának a célja a vonatok intelligens és automatikus vezérlése egy független rendszer megvalósításával. Jelenleg csak a vonatok sebessége szabályozható egyetlen távirányító segítségével, azonban van lehetőség a számítógépes vezérlésre is. Ehhez rendelkezésre állnak ún. BeegleBone Black beágyazott vezérlők, de hagyományos számítógépek is összeköthetők a rendszerrel. A feladat tehát a vezérlők vagy egy számítógép segítségével automatikusan irányítani a vonatokat úgy, hogy azok meghatározott célokat meghatározott időn belül elérjenek. A pontos megvalósítás rugalmas, az érdeklődő jelentkezőt szeretettel várjuk egy csapatmegbeszélésre a részletek egyeztetésére.

Jelleg: 
Elméleti és gyakorlati
Konzulens: 
Molnár Vince
Konzulens: 
Vörös András
TDK lehetőség: 
TDK lehetőség
Megismerhető technológiák: 
optimalizáció, BeegleBone Black, modellalapú eszközök
Előismeretek: 
C, C++ vagy Java
Állapot: 
Folyamatban