IRF: vendégelőadás március 9-én
Az Intelligens rendszerfelügyelet tantárgy március 9-ei előadásának első felében Horányi Gergő fog egy vendégelőadás keretében mesélni nagyméretű rendszerek kezelésének kihívásairól. Gergő korábban a szakirányunkon végezte a BSc és MSc tanulmányait, TDK dolgozatait kódgenerálásból és monitorok automatikus szintéziséből írta. Később egy évet töltött el az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN) Genfben, ahol olyan szoftvereket fejlesztett, amivel a CERN rendszereit és az azok közötti függőségeket lehet felderíteni és megfigyelni (lásd pl. a CERN Control Center). Jelenleg a Prezi budapesti irodájában dolgozik.
Az óra második felében egy komplexebb szkriptelési feladatot fogunk megoldani, nagy hangsúlyt fektetve a tesztek végiggondolására és futtattására (amit a házi feladatok elkészítése során is meg kell majd tenni).