Rendszermodellezés HF védés, gyakorlati jelenlét
Aki időben adott le házi feladatot, de az automatikus ellenőrzés során nem fogadtuk azt el, az eljöhet védeni,
és lehetőséget kap javítani, ha helyben meg tudja mondani, hogyan lehet a hibát kijavítani.
Ez azokra a hallgatókra vonatkozik, akik tiltott elemeket használtak a feladatban, vagy kisebb szintaktikai hibával adták le a modellt.
Ezekben az esetekben a házi feladatra nem kapható maximális pont.
Akiknek a tesztesetek nagy része nem futott le, vagy a modell egy lényeges funkciója teljesen hiányzott, pótbeadáson pótolhatják a feladatot.
A gyakorlati alkalmak esetében, akiknek 5 alkalom lett megtartva (csak a március 15. ill. Nagypéntek miatt elmaradó alkalmak, páros csütörtöki-pénteki gyakorlatok), azoknak a Kar vezetésével történt egyeztetés után 3 részvétel elegendő a tárgy teljesítéséhez (sikeres ZH és elfogadott HF esetén).
A tárgyhonlapon hamarosan elérhetővé teszünk minta ZH sorokat a zárthelyire történő felkészüléshez.