IBM Watson előadás

Április 24-én Salil Ahuja, az IBM Watson Senior Product Manager-e tartott ismertetőt tanszékünk oktatóinak és kutatóinak a Watson Developer Cloud képességeiről. A Watson Developer Cloud olyan mesterséges intelligencia funkciókat tesz felhőben futó alkalmazások számára könnyen elérhetővé pl. az IBM Bluemix felhőplatformon, mint amiket a 2011-ben az amerikai Jeopardy! kvízjátékot megnyerő Watson számítógéprendszer is használ.

Kutatócsoportunk cikkei az ICST konferencián

Kutatócsoportunk két cikkel is képviseltette magát az idei IEEE International Conference on Software Testing, Verification and Validation (ICST) konferencián. Az ICST az egyik legrangosabb, kifejezetten szoftverteszteléssel foglalkozó tudományos konferencia. A konferenciára való bekerülésért idén is komoly verseny folyt (132 beküldött cikkből 32-t fogadtak el a bírálatok után).

Három hallgatónk vesz részt a "CERN Summer Student Programme" programban

Nagy örömünkre szolgál, hogy kutatócsoportunk három MSc-s hallgatója felvételt nyert a svájci CERN központba (Európai Részecskefizikai Laboratórium). Hallgatóink sikeréhez hozzájárult a tanszékünkön írt TDK győztes dolgozat és a tanszékünkön végzett oktatási munka. A TDK dolgozatok megtekinthetők az alábbi linkeken: Tovább »

"Robots on the rise"

Sikerrel zárult az R5-COP projekt első évének szakmai értékelése március 26-án Brüsszelben. Kutatócsoportunkból Majzik István mutatta be az inkrementális teszteléssel és futásidőbeli verifikációval foglalkozó munkacsomag eredményeit. A projekt 2015-ben is megnyerte az ARTEMIS Co-Summit "Exhibition Award" díját. Tovább »

Az R5-COP projekt éves megbeszélése

2015. január 21-22-én került sor az R5-COP - Reconfigurable ROS-based Resilient Reasoning Robotic Cooperating Systems (Átkonfigurálható ROS-alapú rugalmas és intelligens kooperatív robot rendszerek) ARTEMIS projekt éves megbeszélésére Rigában. A projektben csoportunk feladata új tesztelési és verifikációs módszerek kidolgozása. Tovább »

Meghívott előadás a CERN-ben

A CERN genfi központjában tartott "Specification based test case generation and monitor synthesis" címmel meghívott előadást kutatócsoportunk oktatója, dr. Majzik István. Tovább »

Sikerek diplomaterv pályázaton

Kutatócsoportunk két hallgatója kapta meg október 29-én a Pro Progressio Alapítvány által odaítélt diplomaterv illetve szakdolgozat ösztöndíjat.Ilyen ösztöndíjban egyetemünk minden karáról egy-egy hallgató részesült.  Tovább »

Hallgatóink sikerei az idei TDK konferencián

Kutatócsoportunkhoz köthető hallgatók idén újra kiemelkedő számú, összesen 10 TDK munkával pályáztak az idei konferencián és ezek értékelése után a bizottság 5 db első, 3 db második és 2 db harmadik díjat ítélt oda nekik. A bemutatott dolgozatok részben új kutatási, részben pedig alkalmazási eredményeket foglaltak össze. Tovább »

Szakiránybemutató 2014. november 18-án

Szeretettel várjuk a BSc és MSc mérnökinformatikus hallgatókat a Hibatűrő Kutatócsoport által gondozott Rendszertervezés BSc ágazat és Kritikus rendszerek MSc főspecializáció

2014. november 18-án 15:00-18:00 óra között az IB019-es teremben

tartandó bemutatójára. Tovább »

Tartalom átvétel