Adminisztratív tudnivalók és feltételek

2017. tavasz szerint aktualizálva.

Előadások: szerdánként 12:15-14:00, Q-I terem. A március 15-i előadások pótlás nélkül elmaradnak.

Gyakorlatok: a Neptunban megjelölt kurzusidőpontok és helyszínek szerint kurzusonként összesen 6 alkalom (+1 7. alkalom a 405 tárgyhoz), kéthetente a szorgalmi időszak 2. és 13. hete között. Először tehát a páros heti gyakorlatok kerülnek sorra, a második oktatási héten (feb. 13-i hét). A 7 gyakorlati alkalomból legalább 5 látogatása kötelező.

Figyelem: a fentiek szerint tehát az első oktatási héten nem lesznek gyakorlatok!

Fontos: aki a Neptun szerinti gyakorlati kurzusának valamelyik alkalmán nyomós okból kifolyólag nem tud részt venni, kérjük jelezze ezen az űrlapon egy másik gyakorlati kurzuson való részvételi szándékat. További részleteket az űrlap tartalmaz.

Korábbi házi feladatok: akinek az előző félévekből van elkészített (és el is fogadott) házi feladata, akkor ezen az űrlapon jelezheti. Ezt a 3. tanítási hét végéig (02.26.) teheti meg, aki szeretné.

Jegy kiszámítása:

100 pont érhető el az alábbiak szerint:

Max. 70 pont a ZH (kétszeres súllyal a 35 pontos feladatsor) + max. 30 pont a HF, amely két kötelező részből tevődik össze (ezek közül az első megegyezik a VIMIAA00 kötelező házi feladatával). Mindhárom kötelező számonkérési elemből legalább elégségest kell elérni, és feltétel a megfelelő számú gyakorlati alkalmon történő részvétel.

Ha valaki sikeresen teljesítette a félévet, akkor a ponszátmához hozzáadjuk a gyakorlatok opcionális számonkérésein elért pontokat (max.8.), az esetleges egyéb plusz pontokat.

Az így kialakult pontszámból a jegyet, a 40 , 55 (54.75), 70 (69.75), 85 (84.75) ponthatárok szerint alakítjuk ki (az elégségesnél jobb jegyeknél a ponthatáron felfele kerekítve az esetlegesen hiányzó 0.25 pontot).

Számonkérések:

  • 1. kötelező házi feladat kiadás: várhatóan 3.  oktatási hét
  • 1. kötelező házfeladat beadás: 12. oktatási hét; pótlás a pótlási héten
  • ZH: május 11. csütörtök 8-10; pótlás május 18. csütörtök 10-12.